„FAIRway” projekt bemutatása
A Duna menti országok közlekedésért felelős Miniszterei 2014 év decemberében Brüsszelben elfogadták a Hajóút-fenntartási Főtervet (Fairway Rehabilitation and Maintenance Master Plan). Az Európai Uniós forrás által támogatott “FAIRway” project az első lépése ennek megvalósítása felé, továbbá a Főterv kiterjesztése a Dunán és hajózható mellékágain.
A projekt tartalma
A teljes Duna szakaszon aktuális, megbízható és egységes információ biztosítása a gázlós szakaszokról, vízszintekről és fejlett vízszint-előrejelzés. Ezek az alapfeltételek nem csupán a vízi közlekedés-tervezés alapelemei, de alapvetően meghatározzák a hajóút kitűzését és fenntarthatóságát, valamint a kapcsolódó vízügyi szakágazati tervezési folyamatokat. A FAIRway projekt során a résztvevő intézmények az alábbi feladatokat valósították meg:
- A Főterv megvalósítása érdekében egységesített nemzeti előrehaladási ütemtervek készítése és pilot tevékenységek meghatározása
- Fejlett, nemzetközileg egyeztetett eszközök beszerzése (pl. mederfelmérő hajó)
- Pilot tevékenységek megvalósítása:
- kritikus szakaszok teljeskörű alapadatainak beszerzése
- a hajózási feltételek közös alapokon nyugvó értékelése, jelentése
- harmonizált előrejelzés
- optimalizált hajóút kitűzés
- Előremutató, modern folyamatok bevezetése és alkalmazása
- A Főterv további részeinek megvalósításához szükséges megalapozó dokumentációk előállítása
Projekt partnerek
- Koordináló partner: viadonau (Ausztria),
További projekt partnerek:
- OVF - Országos Vizügyi Főigazgatoság és NIF - Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (Magyarország)
- ARVD - Waterborne Transport Development Agancy (Szlovákia)
- AVP - Agencija za vodne putove (Horvátország)
- EAEMDR - Executive Agency for Exploration and Maintenance of the Danube River (Bulgária)
- AFDJ - Administration of the Lower Danube (Románia)
- ACN - Administration of the Navigable Canals (Románia).
Főbb adatok
- Megvalósítás időtartama: 2015. július – 2020. június
- Teljes költségvetés: 23,4 millió EUR (magyar részvétel 1,066 millió EUR)
- EU társfinanszírozás (CEF): 19,6 millió EUR
A FAIRway projekt az Európai Unió “CEF - Connecting Europe Facility/ Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz” előirányzat társfinanszírozásával került megvalósításra.
E kiadvány tartalmáért kizárólag a szerző felelős. Az Európai Unió nem vállal felelősséget a kiadványban szereplő információk semminemű felhasználásáért.