Sajtószoba

26
2021. augusztus 26., csütörtök

Magyarország harmadik vízgyűjtő-gazdálkodási tervének társadalmasítási fórumai

kozlemeny

Az Európai Unió legösszetettebb, a vizek védelmére és fenntartható vízhasználatára vonatkozó irányelvek ernyőjogszabályának, a 2000-ben hatályba lépett Víz Keretirányelvnek (VKI) kezdetek óta az egyik fontos alappillére volt a társadalom bevonása.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

Hidrológiai Emlékpark a Kapos vésztározónál

2021. július 23., péntek 11:09

A DDVIZIG a Dél-dunántúli Operatív Programban „A felszíni vizek védelmét szolgáló fejlesztések regionális jelentőségű vízvédelmi területen” elnevezésű, DDOP-2009-5.1.5/A kódjelű pályázati kiírásnak megfelelően pályázatot nyújtott be „Vésztározás a Kaposon” címmel. A benyújtott pályázatot a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága támogatásra érdemesnek ítélte, így a fejlesztéseket a 2013-as évben megkezdtük.

DDVIZIG_2021_07_15ologiai Emlekpark a Kapos Vesztarozonal_1..jpg

A 2014. év nyarán az Új Széchenyi Terv keretén belül lezárult a "Vésztározás a Kaposon" elnevezésű fejlesztés, melynek eredményeképpen lehetővé vált a vizek szabályozott visszatartása a Kapos völgyében. A projekt célja, hogy a nagycsapadékok okozta árvizek előfordulása esetén megteremtse, illetve fokozza az élet és vagyonbiztonságot az érintett regionális jelentőségű sík- és dombvidéki vízgyűjtő területeken. A vésztározó hatására mérséklődik az árvízi veszélyeztetettség Kaposvár és Kaposújlak belterületén, illetve a Kapos vízfolyás Kaposvár alatti szakaszán lévő települések: Sántos, Kaposhomok, Mosdós, Nagyberki, Csoma, Attala környékén.

A 2015. évi Víz Világnapjára a Kaposvári Önkormányzat és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság 5 db tájékoztató táblát helyezett el a tározó műtárgyához vezető út mellett, melyek szélesebb körű tájékoztatást nyújtanak a Vésztározó szükségességéről.

Ezen a helyen kapott helyet az országban egyedüli Hidrológiai Emlékpark is, mely a Magyar Hidrológiai Társaság 100 éves, míg a Somogy Megyei Területi Szervezet 45 éves jubileumi évfordulója alkalmából létesült, 2017-ben. A Magyar Hidrológiai Társaság és a DDVIZIG közösen alakította ki a Hidrológiai Emlékparkot a Kapos Vésztározó alvízi oldalán található szép, parkosított területen. Az emlékpark környezetét rendszeresen karbantartjuk, óvjuk és biztosítjuk az érdeklődők számára. 

A parkban 25 nagy hírű, az elmúlt évszázadokban kimagasló munkát végzett mérnök tablóját is elhelyezték. A kiválasztott neves személyiségekkel a vízgazdálkodás sok-színűségét szeretnénk bemutatni, de külön figyelmet fordítottunk arra is, hogy Somogy megyéhez kötődő személyek is helyet kapjanak itt.

A Hidrológiai Emlékpark létrehozásával a cél az volt, hogy olyan emléket állítsunk, amellyel méltó módon tiszteleghetünk az elmúlt időszak kiemelkedő szaktudással bíró mérnökei előtt. A személyek kiválasztásánál törekedtünk arra, hogy a vízgazdálkodást meghatározó elődök az ágazat minél szélesebb körét öleljék fel. Az emlékpark létesítésével a fiatal nemzedéknek szeretnénk lehetőséget adni arra, hogy megismerjék az elmúlt évszádokban élt és komoly munkát végzett mérnökök tevékenységét.

DDVIZIG_2021_07_22_Hidrologiai Emlekpark a Kapos Vesztarozonal_3

A Hidrológiai Emlékparkról részletek elérhetőek.

Váradi Nelli szakaszmérnök, DDVIZIG Kaposvári Szakaszmérnöksége

Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Utolsó módosítás: 2021. július 23., péntek 12:53, Regdánszki Tamara