Sajtószoba

26
2021. augusztus 26., csütörtök

Magyarország harmadik vízgyűjtő-gazdálkodási tervének társadalmasítási fórumai

kozlemeny

Az Európai Unió legösszetettebb, a vizek védelmére és fenntartható vízhasználatára vonatkozó irányelvek ernyőjogszabályának, a 2000-ben hatályba lépett Víz Keretirányelvnek (VKI) kezdetek óta az egyik fontos alappillére volt a társadalom bevonása.

Korábbi események
Tartalomfelelős: Regdánszki Tamara, honlap adminisztrátor

Naponta akár egymillió köbméter víz párolog el a Tisza-tóból

2021. július 30., péntek 13:39

A kánikulában naponta 8-10 milliméter, azaz 800 ezer – 1 millió köbméter víz párolog el a Kiskörei-tározóból.  Ez a mennyiség – az öntözővíz kijuttatásának veszteségeit nem számolva – 3 ezer hektárnyi kultúrnövény egyszeri vízpótlását biztosítaná tisztes (30 milliméter körüli) vízadaggal.

KOTIVIZIG0729Tiszaoparolgas2

Eddig (július 29-ig) kifejezetten forrónak bizonyult a nyár második hónapja az Alföld középső területein, a havi középhőmérséklet Szolnokon 25 Celsius fokot tett ki, ami 3,2 fokkal haladja meg a sokéves júliusi átlagot. A legmagasabb napi csúcshőmérséklet 19 napon emelkedett 30 fok fölé, ebből 5 napon 35 foknál is többet mutattak a hőmérők. Ilyen körülmények között nyilvánvalóan jelentős mértékű az evaporáció, s nem kivétel ez alól hazánk egyik legnagyobb vízbázisa, a Kiskörei-tározó. A KÖTIVIZIG vízrajzi szakembereinek számításai szerint a 104 négyzetkilométer vízfelületű Tisza-tóból (ebből 62 km2 nyíltvíz, 42 km2 pedig vízi növényzettel benőtt) a kánikulai időszakokban minden nap 8-10 milliméter víz párolog el, ami literben kifejezve 800 millió – 1 milliárd naponta. Összehasonlításképpen ezzel a mennyiséggel például – ha már a tokiói ötkarikás játékok lázában égve további magyar éremesőben reménykedünk – 400 olimpiai úszómedencét lehetne feltölteni, vagy 3 ezer hektárt lehetne egyszeri alkalommal beöntözni.

KOTIVIZIG0729Tiszatoparolgas1

Laczi Zoltán

Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság

Utolsó módosítás: 2021. július 30., péntek 13:41, Regdánszki Tamara