A magyar hidrológiai gyakorlatban a hidrológiai év november 1-jén kezdődik és október 31-én ér véget, ehhez igazodva a téli hidrológiai félév november 1-jétől április 30-ig tart, míg a nyári félév május 1-jétől október 31-ig.
A novembertől áprilisig tartó téli félév magában foglalja a vízkészletek legjelentősebb feltöltődési időszakát, amikor az alacsony hőmérséklet és a visszafogott párolgás miatt a lehulló csapadék nagy része a vízkészleteket növeli. A téli félév vízháztartási-mérlege döntő jelentőségű a nyári félév szempontjából, hiszen az ebben az időszakban felhalmozódott vízkészletek, a tározók töltöttségi szintje és a felszín alatti vizek állapota alapvetően meghatározza, mekkora mozgástér áll rendelkezésre a nyári vízkészlet-gazdálkodásban.
Aktuális hidrológiai helyzet
A Balaton átlagvízállása 2026. május 21-én 7 órakor 86 cm volt. Az időszakra megengedhető maximális vízállástól (120 cm) 34 cm-rel marad el a tó átlagvízállása. A Balatonon természetesen nincs vízeresztés, hiszen a vízszint messze a szabályozási szint alatt van.
A Velencei-tó vízállása 2026. május 21-én 7 órakor 66 cm volt, mely az időszakra optimálisnak tekinthető vízállástól 94 cm-rel marad el. Természetesen a Velencei-tó esetében sincs vízeresztés.
Mi áll a vízhiány mögött?
A helyzet nem egyik napról a másikra alakult ki. Az adatok azt mutatják, hogy a Balaton vízgyűjtő területén 2021 óta folyamatosan halmozódik a csapadékhiány, ami 2026 áprilisára területi átlagban megközelítette az 500 millimétert.
A téli hidrológiai félév – november 1. – április 30. – kiemelt jelentőséggel bír a vízkészletek feltöltődése szempontjából. A 2025. november 1. – 2026. április 30. közötti időszakban a Balaton vízgyűjtőjére területi átlagban hulló csapadék 26%-kal maradt el a sokévi (1991-2020) átlagtól, azaz a tó feltöltődési időszaka az átlagosnál közel 30%-kal szárazabb volt.
Az elmúlt 12 hónap csapadékadatainak elemzéséből kijelenthető, miszerint különösen súlyos volt a hiány 2025 júniusában, amikor 71%-kal kevesebb eső esett az átlagosnál, és 2026 áprilisában, amikor ez az érték elérte a 84%-os deficitet. Az egyéves időszakban mindössze két hónap – november és január – mutatott némi csapadéktöbbletet, de ez közel sem volt elegendő a korábbi hónapok hiányának pótlására.
A Velencei-tó vízgyűjtőjén a helyzet még kedvezőtlenebb. A halmozott csapadékhiány a Velencei-tó térségében is 2021 óta folyamatosan növekszik, és 2026 áprilisára területi átlagban elérte a 300 millimétert.
A 2025. november 1. – 2026. április 30. közötti időszakban a Velencei-tó vízgyűjtőjére területi átlagban hulló csapadék 37%-kal maradt el a sokévi (1991-2020) átlagtól, azaz a tó feltöltődési időszaka az átlagosnál közel 40%-kal szárazabb volt.
A Velencei-tó vízgyűjtőjére hulló csapadék a 2025. május – 2026. április közötti egyéves időszakban rendkívül jelentős elmaradást mutatott a sokévi (1991–2020) átlaghoz képest. A tizenkét hónapból tizenegy esetben csapadékhiány volt tapasztalható. Különösen súlyos volt a hiány 2025 júniusában, amikor 83%-kal kevesebb csapadék hullott az átlagosnál, valamint 2026 áprilisában, amikor ez az érték elérte a 91%-os deficitet. Az egyéves időszakban mindössze egyetlen hónap – 2025 novembere – produkált csapadéktöbbletet, az is csupán 16%-os pozitív eltérést, ami közel sem volt elegendő a tartós és halmozódó hiány kompenzálására. Összességében az időszak egésze rendkívüli csapadékszegénységet tükröz, ami a Velencei-tó vízháztartása és vízgyűjtőjének hidrológiai állapota szempontjából komoly kihívást jelent.
A csapadékhiány mellett a tavak környezetében az átlagosnál melegebb időjárás is jelentős szerepet játszott a vízszintek csökkenésében. A magasabb hőmérséklet fokozza a párolgást mind a tó felszínéről, mind a vízgyűjtő területről, így a kevesebb csapadékból arányaiban még kevesebb víz jut el a tavakba.
Természetes vízkészlet-változás, vízforgalom alakulása
Egy tó vízháztartásában természetes vízkészlet-változásként a természeti tényezők által meghatározott vízháztartási tényezők (a Balaton és a Velencei-tó esetében a tóra hulló csapadék, a tóhoz történő hozzáfolyás, valamint a vízfelületről történő párolgás) algebrai összegét értjük. Ez a számított mutatószám integráltan jellemzi a tó vízforgalmának alakulását.
A vízmérleg-számítások jól szemléltetik a vízhiány mértékét. A Balatonon az októbertől áprilisig tartó feltöltődési időszakban, a téli hidrológiai félévben átlagosan mintegy 50 centiméternyi vízállás-növekedés következik be az 1991-2020 közötti 30 éves átlagértékek alapján. Az elmúlt időszakban ez mindössze 21 centiméter volt – tehát az átlagos értéknek a felét sem érte el.
A Velencei-tó esetében az októbertől áprilisig tartó feltöltődési időszakban átlagosan 24 centiméteres vízállás-növekedés következik be, ehhez képest az elmúlt időszakban mindössze 2 centiméteres emelkedés valósult meg, az átlagosnál jelentősen szárazabb vízháztartási helyzet következtében. Gyakorlatilag a tó télen és tavasszal sem tudott érdemben feltöltődni, miközben a nyári párolgási időszak még előttünk áll.
Mi következik mindebből?
Az adatok egyértelmű üzenetet hordoznak: a Balaton és a Velencei-tó vízhiánya nem egyetlen száraz év következménye, hanem egy 2021 óta tartó, fokozatosan súlyosbodó folyamat eredménye. A csapadékhiány és az átlagosnál melegebb időjárás együttes hatása évről évre csökkenti a tavak vízkészletét, és a téli-tavaszi feltöltődési időszakok egyre kevésbé képesek kompenzálni a nyári veszteségeket.