A vízrajz a természeti és társadalmi-gazdasági folyamatokban megjelenő és felhasznált felszíni és felszínalatti vizek mennyiségi és minőségi jellemzőinek – tér- és időbeli állapotuk és változásaik – megismerésével, és előrejelzésével foglalkozik.
Tevékenységi köre kiterjed a megfigyelésekre, mérésekre, az adatok gyűjtésére, azok továbbítására, tárolására, feldolgozására, archiválására, átfogó értékelésére és közreadására, valamint a vizek mennyiségi és esetenként vízminőségi jellemzőinek előrejelzésére.
Magyarország természetföldrajzi elhelyezkedéséből (a Kárpát-medece mint a Föld egyik legzártabb medencéjének legalsó régiójában elhelyezkedő terület) egyértelműen következik a vízrajzi tevékenység kiemelt jelentősége. A vízzel történő gazdálkodás évszázados tapasztalatai szükségessé tették a vízrajzi tevékenység szervezett formában történő folyamatos, rendszeresen karbantartott és fejlesztett ellátását.
Jelenleg a mintegy 8000 vízrajzi állomás üzemeltetését, fenntartását, korszerűsítését és fejlesztését az Országos Vízügyi Főigazgatóság irányításával a 12 területi vízügyi igazgatóság látja el.
A vízrajzi munkát országosan mintegy 150 fő főállású és több mint száz részmunkaidős valamint külső megbízással rendelkező munkatárs látja el.
A vízrajz története
A hazai Vízrajz 1886-ban kezdte meg működését - Pech József vezetésével, mint a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium - Vízrajzi Osztálya. Gyakorlati feladatait, a vízügyi tervezés számára szükséges adatok szolgáltatását széles körű tudományos megalapozottsággal látta el. Működését a vízmércék 0-pontjainak rögzítésével és az alappont hálózat helyesbítésével és bővítésével kezdte. Kiépítette a vízmérő és csapadékmérő állomások hálózatát, megszervezte a Vízjelző Szolgálatot, az Árvíz előrejelzést (1889-1902) és a Napi Vízjárási térkép közreadását (1893-1895), amit utóbb a CID (Nemzetközi Duna bizottság) és a szomszédos államok is átvettek. Megkezdte a medernyilvántartások vezetését, valamint a vízhozam - (1887) és hordalékméréseket (1891). Kiadványainak sorát a tevékenységéről beszámoló Vízrajzi Évkönyvek (1887), valamint a Tisza és a Balaton vízrajzi adatainak közreadásával nyitotta meg. Az 1920-as években megkezdte a szélesebb körű talajvízszint-megfigyeléseket és 1934-ben az országos talajvízszint megfigyelő hálózat kiépítését. 1928 -1948 között Vízrajzi Intézet néven, korlátozott munkakörrel, mint kutatóintézet működött az FM felügyelete alatt. 1930-ban tervezési csoporttal bővült, melyet utóbb - Országos Öntözésügyi Hivatallá szerveztek át (1937). Többszöri átszervezés után, lényegesen szélesebb feladatkörű utóda lett 1952-től a VITUKI (Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet), és ezen belül egyik osztályaként működött. A VITUKI szakmai tevékenysége az intézmény 2012. évi felszámolásával egyidejűleg megszűnt, az országos léptékű vízrajzi feladatok ellátását az Országos Vízügyi Főigazgatóság vette át.
A vízrajzi tevékenység az 1975-ben megkezdett (és csaknem egy évtized alatt teljes körűen végrehajtott) decentralizálást követően markánsan önálló szakterületté vált. Az 1980-as évek második felétől az informatika felé nyitása az ágazatban vezető alkalmazásfejlesztő-alkalmazó pozícióba juttatta, ami alapján a felépített adatbázis ma is a vízügyi információs rendszer gerincét képezi.
A vízrajzi munka
A vízrajzi munka alapvető célja, hogy a hidrológiai körfolyamat (a víz földi körforgása) folyamatos megfigyelésével, az ott zajló folyamatok nyomon követésével, elemzésével, értékelésével (egyre gyakoribb modellezésével), következtetések levonásával és ezek alapján előrejelzések készítésével információkat szolgáltasson a magyar társadalom számára a vízkészletek tér- és időbeli alakulásáról, illetve az általuk okozott kedvezőtlen hatások (károk) megelőzése, de legalább mérséklése érdekében végzendő tevékenységekhez. Ezt elsősorban a különböző vízügyi szakágazatok igénye szerint végzi (vízkárelhárítás, vízgazdálkodás, stb.), esetenként közvetlenül (pl. a szakmai anyagok interneten, médiákon történő közzététele útján).
Egy folyamat elemzéséhez általában azt célszerű olyan elemekre bontani, melyek számszerűsíthetők, s így különböző matematikai eljárásokkal elemezhetők, feldolgozhatók, értékelhetők, igény szerint előrejelezhetők.
A hidrológiai körfolyamatot (csapadék, párolgás, beszivárgás, lefolyás) igen sok tényező befolyásolja. Ezek egy része mérhető, más része becsülhető, számítható. Számos olyan folyamat is létezik, amikről jelenleg semmilyen információ sem áll rendelkezésre (még az sem, hogy egyáltalán létezik, s a folyamatra hatása van); ez utóbbiak hatását nevezzük véletlennek.
Az eddig megfogalmazottak alapján a vízrajzi munkát célszerű a következő feladatcsoportokra felosztani:
- igényfelmérés: a megfigyelésre kijelölt jellemzők (paraméterek) kiválasztása, összefüggések feltárása, meghatározása, útmutatók készítése,
- megfigyelés: mérés, becslés (a megfigyelt jellemzők számszerűsítése);
- adatfeldolgozás (adatellenőrzés, javítás, pótlás, idősorok ellenőrzése, csomóponti, hossz-menti és egyéb összefüggések szerinti ellenőrzések);
- adatelemzések (előrejelzések, modellezések, jelentések, tájékoztatók készítése);
- az előbbi feladatcsoportok koordinációja, irányítása, ellenőrzése.
Vízrajzi tevékenység célja
Magyarország számára a természetes vizekkel kapcsolatos információk rendelkezésre állása, előállítása — földrajzi helyzetéből adódóan — kiemelt jelentőségű nemzetgazdasági érdek és feladat. A felszíni vízkészletek vonatkozásában azért, mert ezek változását túlnyomó részben határainkon kívüli események befolyásolják, s így ezeket nem vagy csak csekély mértékben tudjuk befolyásolni A felszíni vízkészleteinket a nagy változékonyság jellemzi, azaz gyakran fordulnak elő az átlagostól jelentősen eltérő vízhiányos és vízbő időszakok.
A felszín alatti vízkészletek esetében pedig azért, mert — bár a környező országokhoz képest ugyan nagyobb készlettel rendelkezünk és azokhoz képest talán könnyebb a hozzáférésünk — a felszínihez képest nehezebb és költségesebb hozzájutni, továbbá jóval hosszabb a megújulási ideje, következésképpen korlátozottabb a rendelkezésre álló mennyisége is; minek következtében fokozott védelmet, gondoskodást igényel.
A vízkészletekre vonatkozó adatok gyűjtése és kezelése hazánkban már több mint száz éves múltra tekint vissza. Az elődök által megkezdett munkát az 1950-es évektől a VITUKI fejlesztette tovább, majd a hetvenes évektől a VITUKI szakmai irányításával, később koordinálásával fokozatosan átvették a vízügyi igazgatóságokon létrehozott vízrajzi egységek. E szervezetek vízrajzi egységeiből áll össze a magyar Vízrajzi Szolgálat, melynek személyi állománya ma mintegy 150 fő.
A vízrajzi munka összetett tevékenység. Jellemzően több, egymástól igen eltérő szakmának, szakterületnek a különböző mértékű ismeretét, integrálását igényli. Ezek a terepen végzett munkától kezdve különböző mechanikai, elektrotechnikai, geodéziai, méréstechnikai ismereteket igényelnek, továbbá nem nélkülözhetők az adatfeldolgozással kapcsolatos ismeretek sem, mint ahogyan a mindenkori legkorszerűbb számítástechnikai/informatikai tudás sem. Végül, de nem utolsó sorban, az adatok feldolgozásához, elemzéséhez, az előrejelzésekhez igen magas szintű hidrológiai, hidraulikai és matematikai tudásra van szükség, emellett gyorsan bővülő mértékben szükség van az ezek modellezésével kapcsolatos tudásra is. A felsorolás korántsem teljes.
Mindezek alapján jóval nagyobb és folyamatos támogatást és elismerést igényel a vízrajzi tevékenységet irányítóktól, mint amit az utóbbi évtizedekben kapott. Tudomásul kell venni, hogy a vízrajz a vízgazdálkodás "tudásbázisa", a vízgazdálkodási tevékenység "hajtómotorja".
A vízrajzi munkát az immár több mint 100 éves tapasztalatok szerint csak sokéves időléptékekben igazolt, szilárd szakmai alapokon gondolkodva lehet jól végezni.