Ebben az esztendőben második alkalommal került sor a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság gát- és csatornaőri állományának oktatására a Millér csatornán épített Karcagi Gábor Árvízvédelmi Gyakorlópályán, ahol 2024. augusztus 5-én és 6-án vettek részt munkatársaink a Töltéskoronát meghaladó árvizek elleni védekezési módszerek – őrszemélyzet részére című képzésen. A kétnapos gyakorlati oktatáson áttekintést kaptak a töltéskoronát meghaladó árvizek elleni védekezési módszerekről. Frissítették tudásukat a homokzsákból épített nyúlgát, a pallómegtámasztással épített nyúlgát, a raklapból épített mobilgát, a mobil elemekből épített árvízvédelmi fal szakszerű kiépítési technológiájáról, valamint a réteg és talpszivárgás elleni teendőkről. Megismerték a védekezési módszerek kiépítéséhez szükséges anyag- és eszközigényt, a bontás megkezdésének optimális időpontját, valamint begyakorolták a védmű visszabontását is.
A júliusi fizikai állományt érintő oktatáshoz hasonlóan, most is zömében rutinos munkatársaink frissítették tudásukat, azonban mindig vannak olyan fiatal kollégák is a csapatban, akik sokat tanulhatnak egy-egy szimulációs oktatás során.
Klein Judit
oktatási-képzési ügyintéző, Igazgatási és Jogi Osztály (DDVIZIG)
Fotók: Kárpáti Zoltán – DDVIZIG