A Duna az Európai Unió leghosszabb folyója, vízgyűjtője 14 országon ível át, és több mint 80 millió ember számára biztosít ivóvizet, energiát, mezőgazdasági és rekreációs lehetőségeket, valamint alapot nyújt a természetvédelmi, kulturális és turisztikai célú fejlesztésekhez. A folyó és vízgyűjtője közös európai természeti örökség, amelynek megőrzése és fenntartható hasznosítása csak összehangolt nemzetközi együttműködés révén valósítható meg.
A Duna Régió Stratégia (EUSDR) az Európai Unió makroregionális stratégiája, amely 14 ország – köztük több EU-n kívüli állam – partnerségére épül. A stratégia célja, hogy elősegítse a Duna vízgyűjtőjének fenntartható fejlődését, különös figyelemmel a környezeti állapot javítására, az összekapcsolhatóság erősítésére, a gazdasági növekedés támogatására és a társadalmi kohézió előmozdítására.
Magyarország a kezdetektől aktív résztvevője a stratégiának. A nemzeti koordinációt a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) látja el. A stratégia végrehajtásában az egyes szakterületekért felelős háttérintézmények – így a vízügy területén az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) – működnek közre. Az OVF a kijelölt szakértőin keresztül, a vízgazdálkodásért felelős miniszter kinevezése alapján vesz részt a stratégia munkájában.
A DRS 12 ún. prioritási területre oszlik, melyek közül kettő kapcsolódik közvetlenül a vízügyi szakterülethez:
- PA4 – Vízminőség javítása (Water Quality)
- PA5 – Környezeti kockázatok kezelése (Environmental Risks)
Vízminőség javítása (PA4 – Water Quality)
A PA4 prioritási terület célja a Duna vízgyűjtőjének jó vízállapotának biztosítása, a vízminőség javítása és az ehhez kapcsolódó intézkedések összehangolása, különös tekintettel a szennyvízkezelésre, a mezőgazdasági tápanyagterhelésre, az ivóvízbázisok védelmére és a vízminőségi monitoring fejlesztésére.
A PA4 tevékenységeit Magyarország és Szlovákia közösen koordinálja, hazai részről a koordinátor: Pesel Márton (OVF).
A PA4 kiemelt szakmai céljai:
- A Duna Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv célkitűzéseinek előmozdítása, közös intézkedések összehangolása a vízgyűjtő szintjén.
- A nitrát- és foszforalapú tápanyagterhelés csökkentése a folyóban, különösen a Fekete-tenger ökoszisztémájának helyreállítása érdekében.
- A Duna-delta vízgazdálkodási helyzetének feltárása és egy átfogó menedzsmentterv megalapozása (Danube Delta Analysis Report).
- A tokfélék (pl. viza) populációinak védelme és élőhelyeinek megőrzése.
További a prioritás terület angol nyelvű honlapján: https://waterquality.danube-region.eu
Környezeti kockázatok kezelése (PA5 – Environmental Risks)
A PA5 prioritási terület célja a vízzel kapcsolatos környezeti kockázatok – például árvíz, aszály, villámárvíz, talajerózió, veszélyes anyagok okozta szennyezések – kezelése, megelőzése és csökkentése, különös tekintettel a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra.
A PA5-öt Magyarország és Románia közösen vezeti, magyar részről a koordinátor: Dr. Balatonyi László (OVF).
A PA5 céljai közé tartozik:
- Vízrajzi adatgyűjtés, monitoring és előrejelzési rendszerek fejlesztése, közös adatmegosztás támogatása, árvízi kockázat csökkentése.
- Az árvízi kockázat csökkentéssel kapcsolatos tudásmegosztás és közös adatbázisok, előrejelző rendszerek fejlesztése.
- Átfogó tervezési eszközök – például árvízi és aszálykockázati térképek, vízvisszatartási stratégiák – alkalmazása.
- Természetalapú és klímareziliens megoldások ösztönzése a vízügyi gyakorlatokban.
- Nemzetközi és határon átnyúló együttműködés erősítése, közös gyakorlatok és projektek révén.
- Hivatásos és önkéntes szervezetek közötti együttműködés erősítése, különös tekintettel a katasztrófavédelem és polgári védelem területére.
- Ifjúsági bevonás előmozdítása a vízügyi és kockázatkezelési döntéshozatalba (pl. Duna Ifjúsági Tanács – DYC).
További a prioritás terület angol nyelvű honlapján: https://environmentalrisks.danube-region.eu
Katasztrófavédelmi munkacsoport
A PA5 keretében működik egy dedikált Katasztrófavédelmi Munkacsoport (Disaster Management Working Group), amely a Duna Régió országainak katasztrófavédelmi, vízügyi és polgári védelmi hatóságait kapcsolja össze. A munkacsoport célja a határon átnyúló együttműködés megerősítése a természeti és ember okozta katasztrófák megelőzése, kezelése és utólagos értékelése terén.
A munkacsoport rendszeresen tart szakmai egyeztetéseket és közös gyakorlatokat, különösen az alábbi témákban:
- árvízre, villámárvízre és vízszennyezésre való reagálás,
- információcsere és jó gyakorlatok megosztása,
- polgári védelem és vízügy összehangolása rendkívüli helyzetekben,
- hivatásos és önkéntes szervezetek közötti együttműködés erősítése, különös tekintettel a katasztrófavédelem és polgári védelem területére.
További a prioritás terület angol nyelvű honlapján: https://environmentalrisks.danube-region.eu/disaster-management-working-group/
További információk és források
- Duna Régió Stratégia magyar nyelvű kormányzati oldala:
https://dunaregiostrategia.kormany.hu - Angol nyelvű hivatalos portál:
https://danube-region.eu - Az EU Duna Régió Stratégia részletes célrendszere és intézkedési terve elérhető angol nyelven az ún. Action Plan dokumentumban:
https://danube-region.eu/wp-content/uploads/2020/04/EUSDR-ACTION-PLAN-SWD-2020-59-FINAL.pdf