Megemlékezés a 25 évvel ezelőtti tiszai cianid-szennyezésről
2025. február 14-én, a Magyar Hidrológiai Társaság Vizes élőhely-védelmi Szakosztálya, a Környezetvédelmi Szakosztálya, a Szegedi Területi Szervezete és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szervezésében került sor, arra a szakmai rendezvényre, melynek témája a tiszai cianidszennyezés 25. évfordulója volt. Kollégáink közül Barta Olivia és Lábdy Jenő vett reszt a rendezvényen.
Bevezetés a témába - Priváczkiné Dr. Hajdu Zsuzsanna, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) Vízrendezési és Öntözési Osztály vezetője és az MHT tagtársak
Előadás a 2000. évi tiszai cianidszennyezésről - Balogh Endre, az Alsó- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) Vízminőség-védelmi referensének előadását hallgathattuk meg
Priváczkiné Dr. Hajdu Zsuzsanna, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) osztályvezetője bevezetője után, Balogh Endre, az ATIVIZIG Vízminőség-védelmi referensének 30 perces előadását hallgathattuk meg a 2000.-ben történt tiszai cianidszennyezés halélettani hatásairól.
Ezt követően a résztvevők a szegedi Tömörkény István Gimnázium növendékeivel együtt elsétáltak a Tisza partra, ahol kezükben 1-1 szál virággal megemlékezést tartottak a történtekről.
A bal oldali kép önmagáért beszél, a jobb oldali képen pedig Dr. Varga Pál, az MHT Környezetvédelmi Szakosztály elnöke látható
Fotó: Barta Olivia
Forrás: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum/MTI (https://www.origo.hu/kornyezet/2015/01/ilyen-volt-a-tisza-csernobilja-cianszennyezes-cianidos-aranybanyaszat-aurul-transgold)
De hogyan is történt maga a ciánszennyezés?
Huszonöt éve, 2000. január 30-án Romániában az aranybányászattal foglalkozó Aurul cég nagybányai (Baia Mare) létesítményéből mintegy 100-120 ezer köbméternyi cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Zazar- és Lápos-folyóba, ahonnan a Szamosba, majd a Tiszába került. Az eddigi legsúlyosabb magyarországi vízszennyezés mintegy két hét alatt vonult le a folyó magyar szakaszán, jelentős károkat okozva. Erre emlékezve a magyar Országgyűlés 2000. június 16-án február 1-jét a Tisza Élővilágának Emléknapjává nyilvánította.
Forrás:
https://m.mult-kor.hu/a-szoke-tisza-fekete-napjai-15-eve-tortent-a-tiszai-cianszennyezes-20150201 és https://magyarjelen.hu/20-eve-tortent-a-tisza-fekete-napjai/ cikkek alapján időzzük fel a történteket.
A román-ausztrál tulajdonú Aurul a környék fémbányáinak meddőhányóiból nyerte ki az aranyat és ezüstöt, a fejlettebb országokban már nem alkalmazott ciános kioldással. Mivel az eljárás vízigénye igen nagy, a mérgező mosóvizet ülepítés után újra felhasználták. A Zazar község közelében lévő ülepítő gátja 2000. január 30-án éjszaka a heves esőzések, a gyorsan olvadó hó miatt mintegy 25-30 méteres szakaszon átszakadt, a mintegy 120 tonna ciánt és nehézfémet tartalmazó szennyvíz a Zazar-, onnan a Lápos-folyóba ömlött, majd a Szamoson keresztül elérte a Tiszát. A vállalatnál nem létezett kárelhárítási terv, így nem történt kísérlet sem a szennyezés lokalizálására, sem enyhítésére.
Az első pillanattól látszott: súlyos a fertőzés
A szennyezés súlyosságára jellemző, hogy a minden élőlényre halálos cián koncentrációja kezdetben a magyar szabvány szerint megengedett határérték 180-szorosa volt, a Szamos-Tisza összefolyásánál 135-szörös, a kiskörei víztározónál - a duzzasztásnak és az áradásoknak köszönhetően - 34-szeres, Szeged alatt 15-szörös értéket mértek. Halpusztulást még Belgrád alatt is észleltek, és még a Duna bulgáriai szakaszán is határérték feletti volt a koncentráció. A Magyarországra befolyó Szamos vizében 32,6 milligramm cianidot mértek, az emberi szervezetnek már a 2,86 milligramm is kritikus.
Az írásbeli hivatalos román értesítés 2000. január 31-én este érkezett a Felső-TiszaVidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre.
A magyar vízügyi szervek mindent megtettek a szennyezés hatásainak mérséklésére, a Tiszamenti települések ivóvíz-ellátásának biztosítására, az élővilág megóvására, illetve a tömeges halpusztulás után a tetemek eltávolítására. Így sikerült elérni, hogy a Tisza-tó felületének 93 százaléka épen maradt, a kiskörei erőmű alatti szakaszon a holtágak és az árterek csak minimális mértékben szennyeződtek.
A ciánfolt kb. február 11-én szegedi területre és február 12-én hagyta el Magyarország területét.
Pusztítását jellemzi, hogy áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. A Tisza azonban a vártnál gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendeződött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya. Három-négy év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában, az ökoszisztéma állapotának egyik szimbolikus indikátora, a tiszavirág túlélte a katasztrófát. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriásinak bizonyult, mert csökkent a hozam, sokáig magas volt a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma.
Gyorsan jött a második
2000.március 10-én újabb tiszai szennyezés történt: a romániai Borsabánya (Baile Borsa) térségében működő bányavállalat ülepítő tározójának gátja az intenzív esőzés és hóolvadás hatására átszakadt, és mintegy 20 ezer tonna nehézfémekkel szennyezett zagy került a Vasérbe, majd a Visó vízfolyáson keresztül a Tiszába. Az ólmot, rezet, cinket magával hozó hullám március 11-én érte el Magyarországot a tiszabecsi szelvényében, és nyolc nap alatt jutott le az alsó határszelvényig, Tiszaszigetig.
Magyarország a ciánszennyezés miatt 29,3 milliárd forintos kárigényt jelentett be, amely az élővilágot ért károkat és ezek helyreállítási költségeit is tartalmazta. Románia az Aurult tette felelőssé a környezeti katasztrófáért, az ottani vizsgálat szerint a katasztrófát "előre nem látható körülmények" okozták. A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mert a cég nem válaszolt a peren kívüli megegyezés ajánlatára. Az elhúzódó perben 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a Transgold céget terheli a felelősség. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2009 januárjában elmarasztalta Romániát, mert az állampolgároknak nem szavatolták Nagybányán a tiszta és egészséges környezethez való jogot.
Nagybányán már a múlté a ciántechnológia
A Transgold tovább folytatta tevékenységét Nagybányán, bár saját állítása szerint jelentős fejlesztéseket végzett a szennyezés visszafogása érdekében. A cég idővel csődbe ment, és jogutód nélkül megszűnt, az üzemet ezután a Romaltyn Mining cég kívánta reaktiválni, de Nagybánya önkormányzata a területet lakóövezetté nyilvánította. Ezt évekig tartó pereskedés követte, végül 2016-ban a kolozsvári táblabíróság jogerős ítélete kimondta: a Romaltyn Mining nem hozhat létre ciántechnológiás aranymosó üzemet a 2000-es tiszai ciánszennyezést okozó Aurul üzeme helyén. Az Európai Parlament 2010. május 5-én a cianidos bányászati technológiák uniós szintű betiltására szólította fel az Európai Bizottságot. (Magyarországon 2009 óta törvény tiltja a cianidos bányászati technológia használatát.)
Szerzők: Priváczkiné Dr. Hajdu Zsuzsanna, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG) osztályvezetője, az MHT Szegedi Területi Szervezet titkára, Barta Olivia, Országos Vízügyi Főigazgatóság, Nemzetközi Osztály