2024. október 9-én rendezték meg Budapesten az Aquaworld konferenciaközpontjában a GDi Magyarország Kft. éves felhasználói konferenciáját, a GDi Solutions Day 2024-et. A rendezvényen először Boran Lončarić elnök és Tóth László ügyvezető igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd szakmai előadások következtek, részben az ArcGIS szoftvercsalád szolgáltatásainak technikai fejlesztéséről, részben pedig a különféle felhasználási, alkalmazási lehetőségeinek bemutatásáról.
Elsőként Cifer Attila, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium igazgatója beszélt a hazai középfokú térinformatikai képzésről és mutatott be röviden néhány kreatív tanulói projektet, majd Szabó Krisztina ismertette a GDi középiskolai oktatást és a szaktanárok továbbképzését támogató tevékenységét. Délután a KITE Zrt. precíziós gazdálkodási rendszeréről és a térinformatika eszközeivel támogatott síkvidéki vízrendezés és dombvidéki gazdálkodásról esett szó.
Az ArcGIS fejlesztéséről, a javított és az újonnan létrehozott funkciókról is több előadást hallhattunk. Beke Dániel például beszélt az új attribútum szabályokról, melyek segítségével már az adatbeviteli folyamat során többféle ellenőrzés elvégezhető, vagy akár a felhasználó által megadott szabályok alapján automatikusan származtatott adatértékek állíthatóak elő, javítva és gyorsítva ezáltal az adatok bevitelét. Szó esett még az ArcGIS Pro integrált diagnosztikai monitor eszközéről, az alkalmazások monitorozásáról, valamint az adatbázis indexek hatékony beállításáról a ritkán (OLAP) és a gyakran (OLTP) változó adatokat tartalmazó adatbázisok használata esetén. Tóth Róbert bemutatta az ArcGIS új, jelenleg még további fejlesztés alatt álló prezentációs elemeit (vágólapról beilleszthető tartalmak, képek, videók, interaktív térképek), és az ezekhez használható új megosztási lehetőségeket (interaktív térképek létrehozása, kijelölés láthatóvá tétele a Layout exporton, tematikus térképsorozatok publikálása) is.
Az „Év Térinformatikai Projektje” díjat a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központjának TÉR-EPI elnevezésű kutatási projektje nyerte, melyről Dr. Oroszi Beatrix és Dr. Juhász Attila tartott előadást. Az „Év Térinformatikusa” díjat pedig a TÉR-EPI egyik fejlesztője, Dr. Juhász Attila kapta.
Összességében a konferencia színvonalas szakmai előadások keretében járta körbe a térinformatika újdonságait, reméljük jövőre is folytatódik a rendezvénysorozat.












