„Hogy volt?, Hogy volt?”, ami itt azt jelentené, hogy ismét jól sikerült a Nemzetközi Duna napi családi-, és gyerekprogram, amely idén, az Energiaügyi Minisztérium szervezésében és 12 vízhez, és/vagy a Dunához kapcsolódó szervezet részvételével zajlott.
A Programot 2025. június 21-én, – a Nemzetközi Duna nap 21. évfordulóját ünnepelve – a Gyerekszigetté átalakult óbudai Hajógyári-szigeten tartottuk. A gyerekek idén is különböző, színesebbnél-színesebb játékokban vehettek részt az egyes intézményeknél. Így például kvízeket tölthettek ki, színezhettek, memóriakártyával játszhattak, horgászbottal fából készült halakat horgászhattak ki a makett tóból, vagy épp kitalálhatták, hogy melyik a csapvíz a három, különböző pohár vízből.
Nálunk, azaz az Országos Vízügyi Főigazgatóságnál a gyerekek háromféle fejtörővel tehették próbára a tudásukat, színezhettek akváriumot, ahol meg is számolhatták a benne lévő egyes vízi állatokat, memóriakártyával játszhattak, óriás kirakózhattak, a bátrabbak pedig nyúlgátat is építhettek. A gyerekkel beszélgettünk arról is, hogy hogyan tudnának takarékoskodni a vízzel, vagy épp, hogy mi a három halmazállapota a víznek. A gyerekek azt is megtudhatták, hogy mi az a buzgár és mit csinálnak a szakemberek egy-egy árvíz során.
Két kolléganőnk pedig az OVF-hez tartozó Duna Múzeum standjánál játszott a gyerekekkel, ahol horgászbotos, vagy fakorongos fejtörő játékban lehetett részt venni.
Az idei évben ismét volt haltelepítés a Dunába, melyet egy rövid ismertető előzött meg, és amit – először most, újdonságként! – a vízi drón bemutató követett.
A gyerekek és persze a felnőttek is mindig nagyon lelkesek, szívesen játszanak velünk és vesznek részt a különböző programokban. Lelkesen gyűjtik az egyes állomásokon a pecséteket, hogy a végén ajándékcsomagot kapjanak. Nagy élmény számukra a haltelepítés is, amikor egy-egy kisgyerek (vagy épp nagy gyerek, vagy a kedves szülője) óvatosan, a tenyeréből engedte útjára a kishalat a hatalmas vízbe, azaz a Dunába.
A vízi drón pedig igazi szenzáció volt mind a gyerekeknek, mind pedig szüleiknek, illetve a felnőtteknek!
A jó hangulatot nem lehet teljesen visszaadni, de a következő képgaléria mosolyt csalhat sokunk arcára:
Reményeink szerint jövőre is várunk Benneteket kedves Gyerekek és Önöket is kedves Szülők, Nagyszülők, Felnőttek a nagyszabású ünneplésen, a Nemzetközi Duna napon!
Mert a Duna odafigyelésre, rácsodálkozásra, figyelemre és védelemre szorul!
Írta és fotó: a képen szereplő kollégák közreműködésével, támogatásával és hozzájárulásával Szabó Katalin, Nemzetközi Osztály, OVF












