Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 80 204 240
Központi vízkárelhárítási bejelentések: +36 80 204 240

HORIZON Európa projekt

A Horizont Európa kutatási és innovációs támogatási program keretében a 2023-as évben több olyan pályázati kiírás is van, melyek a vízügyi ágazat szempontjából fontos területekre biztosít forrást, ezért az Országos Vízügyi Főigazgatóság (a továbbiakban: OVF) 2023. év elején felhívta a pályázási lehetőségre a Vízügyi Igazgatóságok (a továbbiakban: VIZIG) figyelmét.

A pályázati felhívások alapján a témák többnyire átfogóak az adott tematikán belül, emiatt csak 1-3 pályázat nyerhet és egy-egy pályázatnak is 5-10 elvárt eredménye/altematikája van, valamint további általános előírás, hogy minimum 3 országból kell lennie a pályázó konzorciumnak. Az OVF megküldte a VIZIG-ek részére a pályázati felhívások témáit, tekintsék át, milyen projektötlettel/javaslattal rendelkeznek, mely illeszkedik a pályázati lehetőségek tématerületeihez. A pályázati kiírás az Európai bizottság által üzemeltett Funding&Tenders portálon érhető el, a pályázatokat ezen az oldalon lehet benyújtani. A pályázati felület 2023. őszétől folyamatosan nyílik meg, a pályázatok benyújtásra több hónapnyi lehetőséget biztosítanak.

A vízügyi igazgatóságok és az OVF projektötlet javaslatainak mentén kezdődött meg 2023. júniusában elsődlegesen online formában a HORIZON-CL6-2024-BIODIV-02-1-kétlépcsős projekt egyeztetése.

A HORIZON-CL6-2024-BIODIV-02-1-kétlépcsős: Természet alapú megoldások bemutatása a vízkészletek fenntartható kezelésére változó éghajlaton, különös tekintettel a szélsőséges aszályok hatásainak csökkentésére projekt teljes költségvetése 16,00 millió EUR, a támogatás/projekt: kb. 8,00 millió EUR, támogatott projektek: 2, a pályázati felület várható nyitása 2023. október 17. A projekt benyújtás határideje: 2024. február 22. (első szakasz), 2024. szeptember 17. (második szakasz).

 

A HORIZON-CL6-2024-BIODIV-02-1-kétlépcsős felhívásra 3 VIZIG javaslata mentén kerülne benyújtásra 2024. februárjában egy projekt.

A VIZIG-ek projektötletei a következők:

  • DÉDUVIZIG: A Dráva folyó természetközeli helyreállítása a folyami téli kikötő környezetében, különösen a szélsőséges éghajlati hatások csökkentése érdekében
  • ATIVIZIG:
  1. A Maros vízkészletének hidrológiai elemzése, az ehhez szükséges adatok gyűjtése, vizsgálatok elvégzése
  2. Vízminőségi vizsgálatok és elemzések – a VKI célkitűzéseinek megfelelően
  3. Felszín alatti vízkészletek vizsgálata és elemzése
  • TIVIZIG - Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága (HNPI): Hortobágy-főcsatorna medrének természetközeli helyreállítása, különösen a szélsőséges éghajlati hatások csökkentése érdekében.

 

A konzorciumba horvát, osztrák, szlovén, spanyol és lengyel partnereket terveznek bevonni, a 3 feladat végrehajtását ugyanazon modellezési eljárással végeznék.

A projektötleteket a konzorciumvezető DÉDUVIZIG a többi VIZIG részvételével 2023. szeptember 18-án bemutatta Láng István Főigazgató úr és Lábdy Jenő Műszaki főigazgató-helyettes úr részére, akik iránymutatást adtak, hogyan illeszkedhetne jobban a projekt a HORIZON Európa projekt pályázati előírásaihoz.

Jelenleg a projektötletek átdolgozása van folyamatban a tervezett pályázati beadáshoz igazítva, az online és személyes egyeztetések fenntartása mellett.      

 

Asztalos-Deme Petra