Az Országos Vízügyi Főigazgatóság számos szakterületén dolgozó kollégái több nemzetközi szervezeti tagsággal rendelkeznek. Így van ez az árvízvédelem témakörében is, melynek kapcsán a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottságnak (ICPDR FPEG) tagjai is vagyunk.
A munkacsoport idei második féléves ülését szlovén kollégáink meghívására Ljubljanában tartottuk meg 2025. október 1-2. között.
Az ülésen szó esett többek között a Duna vízgyűjtő szintű árvízkockázat-kezelési tervének jövőbeni fejlődési irányairól (klímaváltozás, kockázat-csökkentő intézkedések), a Duna vízgyűjtő szintű hidrológiai információs rendszer teszteléséről és fejlesztéséről. A jelenleg futó és a jövőben várhatóan induló projektekkel, illetve meghívóink bemutatták Szlovénia árvízkockázati kezeléssel kapcsolatos munkáját.
Az egyeztetéseken elhangzott megállapítások és a közös munka segíti a szakmai célok megvalósítását, az Árvízi Irányelvből eredő tagállami feladatok hatékonyabb végrehajtását, valamint a közös stratégiák megvalósítását.
Ezek az egyeztetések remek alkalmat teremtenek arra, hogy a közös vízgyűjtőn tevékenykedő országok kollégái szoros kapcsolatot és bizalmat alakítsanak ki egymás iránt, mely elengedhetetlen az aktív és eredményes munkához.
Sztojcsevné Süveggyártó Anita Mária
- kép képaláírás: Ljubljanica folyó a város szívében












