2025. november 24-27. között a Nagyvárad melletti Hájón került sor a Magyar - Román Ár- és Belvízvédekezési Albizottság soron következő találkozójára.
A megbeszélésen a magyar és román szakértők közösen megvizsgálták az Albizottság tevékenységéhez kapcsolódó szabályzatokban foglaltak teljesülését az Albizottság legutóbbi ülése óta eltelt időszakra vonatkozóan, melynek során többek között kiértékelték a fenti időszak árvizes és belvizes eseményeit, valamint áttekintették az árvízvédelmi és belvízvédelmi művek rendszeres, évenkénti felülvizsgálatáról szóló jegyzőkönyveket, és megállapítást nyert, hogy a védművek mindkét országban megfelelő állapotban vannak a közös érdekeltségi területeken.
A szakértők kiértékelték a mederfeltöltődések nyomon követése érdekében készült geodéziai méréseket és megállapították, hogy legutóbbi (2020-ban készült) mérések óta a mérési szelvényekben nincsenek jelentős változások.
A Felek szakértői kölcsönösen tájékoztatták egymást az Albizottság tevékenységét érintő, folyamatban lévő közös projektekről. Bemutatásra került többek között a „Tavak és víztározók a Duna-medencében/Lakes and Reservoirs in the Danube River Basin – LAREDAR” című projekt, melynek fő célja megvizsgálni a tavak és víztározók szerepét az árvízkockázat-csökkentésben.
Szokásos módon, sor került a 2007. október 23-án az Európai Parlament és Tanács által meghozott „2007/60/EK Irányelv az árvízkockázatok kezelésére és értékelésére” című Irányelv végrehajtására vonatkozó kölcsönös tájékoztatásra is.
A találkozó utolsó napirendi pontjában a szakértők egyeztetéseket folytattak a Tisza vízrendszerének folyamatban lévő hidrodinamikai modellezését érintő technikai kérdésekről.
Az Albizottság várhatóan 2026 negyedik negyedévében tartja a soron következő ülését.
Fotó: Bujdosó Szabolcs, KÖVIZIG












