A magyar-mongol diplomáciai kapcsolatok 75 évesek. Mongóliával a klasszikus vízügyi kapcsolatok a ’70-es évekre nyúlnak vissza, amikor is a magyar szakemberek kidolgozták Mongólia Országos Vízgazdálkodási Kerettervét és több vízgyűjtő regionális kerettervét. Az együttműködés azóta is töretlen, melyet együttműködési megállapodás kötése (2008.) és annak megújítása (2022.) fémjelez.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a mongol Vízügyi Hivatal között kötött szerződés keretében érkezett hazánkba 2025. november 24-27.-e között az a 14 fős, mongol vízügyi igazgatókból álló delegáció, akik tapasztalatokat szerettek volna cserélni a magyar vízügyi szakemberekkel. A tapasztalatcsere fókuszában állt a vízgazdálkodás, a természetvédelmi módszerek, a vízellátás, az aszály, vagy épp az árvíz elleni védekezés, a vízminőségvédelem és a határvízi együttműködés. Ezeken kívül, a mongol szakemberek kíváncsiak voltak a szomszédos országokkal a vízmegosztási technikákra és metódusokra is.
Ezek mentén, a magyar szakemberek szinte „végig kalauzolták” a delegációt Magyarország kiemelkedő vízügyi létesítményein. Így került sor az első napon a szakmai fórumra az Országos Vízügyi Főigazgatóságon, ahol előadást hallgathattak meg Lábdy Jenő főosztályvezetőtől a magyar Vízügyről, és Molnár Péter osztályvezetőtől az aszály elleni védekezésről. Ugyanakkor a mongol szakemberek is betekintést biztosítottak Mongólia vízgazdálkodásába két előadás keretében, melyek címe: az Integrált vízkészlet-gazdálkodás a fenntartható talajmegőrzés, helyreállítás érdekében, valamint az Ulz folyó vízgyűjtő-gazdálkodásának bemutatása.
A hétfői, OVF-ben tett látogatás után, a delegáció útja a Kiskörei Szakszmérnökségre vezetett, ahol bemutatásra kerültek a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vízgazdálkodási tevékenységei. Itt tekinthették meg a mongol szakemberek a Tisza-tó, Magyarország legnagyobb mesterséges tavának és fontos ökoturisztikai központjának működését először egy terepasztal segítségével, majd élőben a Kiskörei hallépcsőhöz ellátogatva élőben is.
A látogatás harmadik napján Siófokra utazott a csoport. A „magyar tenger”, azaz a Balaton vízszint szabályozására szolgáló, siófoki leeresztő műtárgyat tekinthették meg a mongol szakemberek a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tolmácsolásában. Előadással készült Kravinszkaja Gabriella szakaszmérnöknő a Balaton szabályozásáról, amit nagy érdeklődéssel hallgattak a vendégek. Ezt követően Kóbor István kiemelt műszaki referens a vízminőségéről tartott ismertetőt a „Vízminőség és a balatoni online monitoring platformok működése” címmel. A program második részében a siófoki Viharjelző Obszervatóriumba látogattak el a vízügyi szakemberek, ahol az obszervatórium vezetője dr. Horváth Ákos a Hungaromet-et, Magyarország meteorológiai szolgálatának működését ismertette.
A nap gálavacsorával zárult, ahol az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója Láng István üdvözölte a delegáció tagjait és megköszönte látogatásukat. A vacsorán az OVF Nemzetközi Osztályának vezetője, Pesel Márton is részt vett, valamint Mongólia Magyar Nagykövetsége által biztosított konzuli referens, Tuguldur Gun-Uils, mint tolmács járult hozzá a felek beszélgetéséhez.
Az utolsó napon a delegáció Szegedre utazott. Itt, – az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szervezésében – Sári Csaba, osztályvezető-helyettestől az árvízvédekezésre használt mobilgátakról kaptak tájékoztatást, ami újdonságként ragadta meg a közönség figyelmét. Egy rövid séta során, a Tisza partján az árvízvédelmi vonalat meg is tekinthették, majd a tápéi Szivattyútelepre látogattak a vendégek, ahol Borza Tibor főmérnök adott ismertetést a régi és az új szivattyúkról.
Az egyhetes látogatás jó hangulatban telt, amely sok-sok szakmai tapasztalattal gazdagította a mongol vízügyi delegáció tagjait, ugyanakkor a magyar szakemberek is kaptak egy szeletet a mongol vízgazdálkodásból (módszerekből, az aktuális feladataiból, küzdelmeiből).
A mongol delegáció tagjai:
- Khongio, Myagmarjav, igazgató hölgy - Vízhasználat és technológia Osztály
- Tserendendev, Oyuntugs, kiemelt szakreferens hölgy - Mongóliai Vízügynökség
- Baatar, Yalaltbayar, igazgató - Galba-Uush-Dolood Gobi-medencei Igazgatás
- Bat-Erdene, Mendbayar, szakreferens hölgy - Mongóliai Vízügynökség
- Batsuuri, Bayartogtokh, igazgató - Onon-Ulz folyó vízgyűjtő területe
- Batsaikhan, Enkhsuren, szakreferens hölgy - Mongóliai Vízügynökség
- Byambajav, Nandintsetseg, igazgató hölgy - Kherlen folyó medencei Hatóság
- Chantsal, Otgonbaatar, igazgató - Orkhon-Chuluut folyó medence Igazgatósága
- Odkhuu, Ariunaa, kiemelt szakreferens hölgy - Környezetvédelmi és Éghajlatváltozási Minisztérium
- Makhbal, Chuluunzagd, igazgató - Selenge folyó vízgyűjtő területe
- Serjgotov, Khan-Uul, igazgató - Tuul folyó vízgyűjtő területe
- Shukhert, Khangarid, igazgató - Buir-tó-Menengi medence Igazgatósága
- Sukhbal, Jargalzaya, igazgató - Khuisin Gobi Tsvetku-tó medence Hatósága
- Batnasan, Davaadalai, kutató doktorandusz - Vízhasználat és Technológia Osztály
Írta: Szabó Katalin, Barta Olivia, Nemzetközi Ügyekért felelős Főosztály, Nemzetközi Osztály
Fotó: Szabó Katalin, Barta Olivia, Szakács István, Nemzetközi Ügyekért felelős Főosztály, Nemzetközi Osztály












