Budapest, 2024.06.06. – Ezekben az órákban tetőzik a Duna Nagybajcsnál III. fok feletti vízállással. A vízügyesek egy időre lezárták a Mosoni-Duna torkolati műtárgyat, hogy Győr biztonsága érdekében csökkentsék az érintett Duna-szakasz terhelését. A szigetközi folyószakaszon összesen 317 szakember vesz részt az árvízi védekezésben és lát el 24 órás őrszolgálatot. Budapesten szombaton a kora reggeli órákban várható a tetőzés az alsó rakpart szintjét 10-20 centiméterrel meghaladó vízállással.
A Duna német és osztrák részvízgyűjtőin már nem volt számottevő csapadék az elmúlt 24 órában, az esetleg még hulló eső legfeljebb csak az apadás ütemét befolyásolhatja, az áradás mértékét már nem.
Ezekben az órákban tetőzik a folyó Nagybajcsnál a legmagasabb, vagyis III. fok feletti vízállással. Az árvízvédelmi munkálatokról a helyszínen egyeztetett kollégáival Láng István főigazgató, a védekezést koordináló Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője is. A szigetközi szakaszon 317 vízügyes szakember vesz részt a munkában, akik napi 24 órában látnak el őrszolgálatot. Az árvízi jelenségek, mint például a buzgár vagy a káros szivárgások ugyanis szinte észrevétlenül kimoshatják a gátak anyagát, ami annak az összeroskadásához és a mentesített terület elárasztásához vezethet. Ezért rendkívül fontos szerepe van a szakképzett őrszolgálatnak, akik képesek észlelni és minősíteni ezeket a veszélyforrásokat, ez alapján pedig meghatározhatók a szükséges vízügyi beavatkozások.
Árvízmentesítési céllal egy időre lezárták a szakemberek a nemrégiben átadott Mosoni-Duna torkolati műtárgyat, hogy a tetőző vízszint kizárásával csökkentsék a Mosoni-Duna terhelését, ezáltal gondoskodjanak Győr városának árvízi biztonságáról.
A hajózók figyelmeztetést kaptak, hogy a parttól csak a lehető legnagyobb távolságra közlekedhetnek és törekedniük kell a hullámkeltés minimalizálására.
A vízügy szakemberei továbbra is folytatják az árvízvédelmi munkálatokat valamennyi érintett folyón, így a Rábán, a Murán, a Dráván, a Tarnán és a Zagyván is.
A növényzet tavaszi burjánzásának köszönhetően az érkező víz magasabb szinten és lassabban képes csak áthatolni az ártéren, ami lassítja az árvíz levonulását.












