Az Interreg Duna Régió Program által támogatott Danube Water Balance projekt 2024. januárjában indult az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) konzorciumi vezetésével, melynek célja a Duna vízgyűjtőre vonatkozó harmonizált vízmérleg-modellezési rendszer kidolgozása.
Az OVF a Magyar Hidrológiai Társasággal együttműködve 2025. június 5-én megtartotta az első nemzeti szintű érdekelti fórumát, ahol az érdeklődők megismerkedtek a projekt eddigi eredményeivel.
A programot Kovács Péter (szakmai főtanácsadó, OVF) nyitotta meg egy köszöntővel, majd a Nemzetközi Osztály részéről Csatári Norbert bemutatta a projekt általános jellemzőit (partnerség, munkacsomag struktúra), ezt követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakértői mutatták be az előzetes szakmai eredményeket.
György Máté (BME) a partner országokkal folytatott adatspecifikáció és adatgyűjtés folyamatát mutatta mely az alapján fogja képezni a később kidolgozandó adatkezelési stratégiának. A helyi adatok és a helyi szakértői ismeretek hozzájárulhatnak a félre-paraméterezés elkerüléséhez és a modell kölcsönös elfogadásához. Az egyik fő kihívás a vízgazdálkodási adattípusok összegyűjtése.
Ezt követően Ács Tamás és Dr. Kozma Zsolt előadása következett, akik a vízmérleg modell alapját képező, az osztrák IIASA intézet által kifejlesztett CWatM modell működését, kalibrációs eredményeit mutatták be a teljes Duna medencére, illetve a Tisza részvízgyűjtőre.
A rendezvény végén Tahy Ágnes (OVF) és Chappon Máté mutatták be a vízmérleg modell eredményeinek vízügyi hasznosítási lehetőségeit. Az esemény végén a részvevők egy online helyszínen kitölthető kérdőív segítségével specifikálhatták, hogy milyen részterületen szeretnék hasznosítani, ami a fejlesztő gárda felé fontos visszacsatolás lesz a modell lesz a modell működésének programozásában.
Írta: Csatári Norbert, projekt referens, Nemzetközi Osztály, OVF
Fotó: Mészáros János, Szféra-Tisza Kft.