A projekt célja a Közép- Homokhátság vízhiányos ökológiai állapotának javítása, valamint a Szikrai és az Alpári-Holt-Tisza vízpótlása, melynek során mintegy 250 ha területet érintően a meglévő vízpótlás és vízelvezető rendszer elemeinek fejlesztése és rekonstrukciója, valamint új vízpótló útvonalak létesítése valósul meg. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban megvalósuló projekt előreláthatólag 2029. harmadik negyedévében fejeződik be.
A projekt keretén belül vízépítési műtárgyak és létesítményeik, illetve a jó áramlási viszonyok biztosítását valamint a térségi vízvisszatartást, vízpótlást, víztározást és vízkormányzást biztosító létesítmények építése, fejlesztése, rekonstrukciója és ezek tervezése valósul meg. Az „állóvizek vízháztartási egyensúlyának, vízminőségi állapotának javítását, megteremtését célzó beavatkozások közül vízszintszabályozó művek építése, fejlesztése, rekonstrukciója, valamint mederkotrás, és zagyterek kialakítása valósul meg a vízi- és vízparti növények terjedésének ökológiai szabályozása mellett.
A támogatási szerződés tárgya jelenleg a projekt előkészítése.
A PROJEKT JELLEMZŐ ADATAI
Kedvezményezett neve: Országos Vízügyi Főigazgatóság, Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság
Projekt azonosító száma: KEHOP_PLUSZ-1.2.21-24-2025-00008
Projekt címe: A Szikrai- és az Alpári-Holt-Tisza vízpótlása, valamint a Közép-Homokhátság tiszai vízgyűjtőjének ökológiai állapotjavítása
Támogatási összeg: Bruttó 210 000 000 Ft
Támogatás százalékos mértéke: 100% (vissza nem térítendő), forrása az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban.
Projekt teljes tervezett költsége: bruttó 6.000.000.000,- Ft
Projekt kezdő időpontja: 2025. 11.30.
Projekt fizikai befejezésének tervezett dátuma: 2029. 09.30.












