Március 25-26. között, Bécsben zajlott a Bécsi Természettudományi Egyetem konzorciumi vezetésével megvalósuló DanubeSediment_Q2 című Interreg projekt nyitó konferenciája, amiben az Országos Vízügyi Főigazgatóság is részt vesz.
A projekt egy 15 partner intézményből álló nemzetközi kezdeményezés, melyet a Duna Régió program finanszíroz (az EU társfinanszírozásával), és célja a Duna vízgyűjtőjén a fenntartható hordalék gazdálkodás elősegítése. Ehhez tervet fejleszt a Duna vízgyűjtőjére vonatkozó első integrált üledékgazdálkodási terv (ISMP). A Konkrét megoldásokat és fejlesztési javaslatokat a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) szerepelteti a következő Duna Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben, valamint az Árvízkockázat-kezelési Tervben. Ennek első alkalommal történő megvalósításához elengedhetetlenül fontos lesz egy továbbfejlesztett és kibővített, kombinált üledékmennyiség- és -minőség-monitorozó hálózat, valamint az eredmények új hidromorfológiai értékelési módszerének és üledékkockázat-értékelési módszerének kidolgozása. A társadalmi bevonás által a különböző szektoriális igények beépülnek a projektbe.
A projekt célkitűzései a következők:
- Az üledék nyomon követésének, az adatkezelésnek és az értékelési módszereknek a javítása a Duna vízgyűjtőjén.
- Az üledékváltozások kezelésére az érdekelt felekkel közösen kidolgozott gyakorlati megoldások megvalósíthatósága.
- Határokon átnyúló integrált üledékkezelési terv (ISMP) kidolgozása a Duna vízgyűjtőjére.
A projekt futamideje: 2024.01.01 - 2026.06.30
A projekt megvalósításában az alábbi partner intézmények vesznek részt:
- University of Natural Resources and Life Sciences, Vienna (Ausztria)
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME)
- Technical University of Munich (Németország)
- Executive Agency “Exploration and Maintenance of the Danube River” (Bulgária)
- National Administration Romanian Waters (Románia)
- Institute for Water of the Republic of Slovenia (Szlovénia)
- Water Research Institute (Szlovákia)
- National Institute of Hydrology and Water Management (Románia)
- Jaroslav Černi Water Institute (Szerbia)
- University of Sarajevo (Bosznia és Hercegovina)
- Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF)
- Croatian Waters (Horvátország)
- Bálint Analitika Mérnöki Kutató és Szolgáltató Kft.
- Geological Survey of Slovenia (Szlovénia)
- Czech Hydrometeorological Institute (Csehország)
További információk itt találhatók: https://interreg-danube.eu/projects/danubesediment-q2